Én vagyok a képen, 2005-ben készült, Budapesten.
Az 1980-as években zárta be Magda az üzletet. Utána költözött ide, a Csanády utcába, itt lakott aztán a második emeleten. Csak a legutóbbi időben jött fel ide lakni. Volt nyugdíjunk, nem volt nagy, de volt. De hát azért még egy kicsit úgy dolgozgattunk. Mindig volt, akiknek megcsináltunk ezt-azt.
Mára teljesen egyedül maradtam. Magda 2003-ban halt meg. Gáborral, a fiával tartom a kapcsolatot, egy évben legalább kétszer kiutazom hozzá, Párizsba. Ő nagyon gyakran telefonál nekem.
Hetente kétszer kártyázom a barátnőimmel, és még magam járok a piacra időnként. Én vásárolok magamnak, és főzők is.
A Magda hiányzik nagyon.