A pártba sem akkor, sem később, 1956 után sem lépett be egyikünk sem. A férjem 1956-ban [lásd 1956-os forradalom] rögtön jelentkezett az újjáalakult a Szociáldemokrata Pártba. Azonnal aktívan elkezdett dolgozni, de nagy szerencsénk volt. Valahogy rosszul lépett, és egy igen komoly ínszalagszakadást kapott. Nem tudott továbbmenni. Én ezt isteni jelnek éreztem. Ha ez nem történik meg, hogy mozdulni sem tud otthonról, nagyon nagy baj lett volna vele 1956 után. Az biztos, hogy a retorzió nem maradt volna el. Ezt úszta meg.
- Tradíciók 11756
- Beszélt nyelv 3019
- Identitás 7808
- A település leírása 2440
- Oktatás, iskola 8506
- Gazdaság 8772
- Munka 11672
- Szerelem & romantika 4929
- Szabadidő/társadalmi élet 4159
- Antiszemitizmus 4822
-
Főbb események (politikai és történelmi)
4256
- örmény népirtás 2
- Doctor's Plot (1953) 178
- Soviet invasion of Poland 31
- Siege of Leningrad 86
- The Six Day War 4
- Yom Kippur War 2
- Atatürk halála 5
- Balkán háborúk (1912-1913) 35
- Első szovjet-finn háború 37
- Csehszlovákia megszállása 1938 83
- Franciaország lerohanása 9
- Molotov-Ribbentrop paktum 65
- Varlik Vergisi (vagyonadó) 36
- Első világháború (1914-1918) 216
- Spanyolnátha (1918-1920) 14
- Latvian War of Independence (1918-1920) 4
- Nagy gazdasági világválság (1929-1933) 20
- Hitler hatalmon (1933) 127
- 151 Kórház 1
- Thesszaloniki tűzvész (1917) 9
- Görög polgárháború (1946-49) 12
- Thesszaloniki Nemzetközi Vásár 5
- Bukovina Romániához csatolása (1918) 7
- Észak-Bukovina csatolása a Szovjetunióhoz (1940) 19
- Lengyelország német megszállása (1939) 94
- Kisinyevi pogrom (1903) 7
- Besszarábia romániai annexiója (1918) 25
- A magyar uralom visszatérése Erdélybe (1940-1944) 43
- Besszarábia szovjet megszállása (1940) 59
- Második bécsi diktátum 27
- Észt függetlenségi háború 3
- Varsói felkelés 2
- A balti államok szovjet megszállása (1940) 147
- Osztrák lovagi háború (1934) 9
- Anschluss (1938) 71
- A Habsburg birodalom összeomlása 3
- Dollfuß-rendszer 3
- Kivándorlás Bécsbe a második világháború előtt 36
- Kolkhoz 131
- KuK - Königlich und Kaiserlich 40
- Bányászjárás 1
- A háború utáni szövetséges megszállás 7
- Waldheim ügy 5
- Trianoni békeszerződés 12
- NEP 56
- Orosz forradalom 351
- Ukrán éhínség (Holodomor) 199
- A Nagy tisztogatás 283
- Peresztrojka 233
- 1941. június 22. 468
- Molotov rádióbeszéde 115
- Győzelem napja 147
- Sztálin halála 365
- Hruscsov beszéde a 20. kongresszuson 148
- KGB 62
- NKVD 153
- Magyarország német megszállása (1944. március 18-19.) 45
- Józef Pilsudski (1935-ig) 33
- 1956-os forradalom 84
- Prágai Tavasz (1968) 73
- 1989-es rendszerváltás 174
- Gomulka kampány (1968) 81
-
Holokauszt
9685
- Holokauszt (általánosságban) 2789
- Koncentrációs tábor / munkatábor 1235
- Tömeges lövöldözési műveletek 337
- Gettó 1183
- Halál / megsemmisítő tábor 647
- Deportálás 1063
- Kényszermunka 791
- Repülés 1410
- Rejtőzködés 594
- Ellenállás 121
- 1941-es evakuálások 866
- Novemberpogrom / Kristályéjszaka 34
- Eleutherias tér 10
- Kasztner csoport 1
- Jászvásári pogrom és a halálvonat 21
- Sammelwohnungen 9
- Strohmann rendszer 11
- Struma hajó 17
- Élet a megszállás alatt 803
- Csillagos ház 72
- Védett ház 15
- Nyilaskeresztesek ("nyilasok") 42
- Dunába lőtt zsidók 6
- Kindertranszport 26
- Schutzpass / hamis papírok 95
- Varsói gettófelkelés (1943) 24
- Varsói felkelés (1944) 23
- Segítők 521
- Igazságos nemzsidók 269
- Hazatérés 1090
- Holokauszt-kárpótlás 112
- Visszatérítés 109
- Vagyon (vagyonvesztés) 595
- Szerettek elvesztése 1724
- Trauma 1029
- Beszélgetés a történtekről 1807
- Felszabadulás 558
- Katonaság 3322
- Politika 2640
-
Kommunizmus
4468
- Élet a Szovjetunióban/kommunizmus alatt (általánosságban) 2592
- Antikommunista ellenállás általában 63
- Államosítás a kommunizmus alatt 221
- Illegális kommunista mozgalmak 98
- Szisztematikus rombolások a kommunizmus alatt 45
- Kommunista ünnepek 311
- A kommunista uralommal kapcsolatos érzések 930
- Kollektivizáció 94
- Az állami rendőrséggel kapcsolatos tapasztalatok 349
- Börtön/kényszermunka a kommunista/szocialista uralom alatt 449
- Az emberi és állampolgári jogok hiánya vagy megsértése 483
- Élet a rendszerváltás után (1989) 493
- Izrael / Palesztina 2190
- Cionizmus 847
- Zsidó szervezetek 1200
Displaying 27601 - 27630 of 50826 results
Herczog Imréné
Egyszer még vidékre is elmentünk egy teherautóval Bag községbe [Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.]. Akkor voltak először a tanácsválasztások. Benne voltam a tánccsoportban, a színjátszó csoportban, elmentünk oda valamilyen színdarabbal. Megállapítottam, hogy a bagi népviselet gyönyörű szép. Ahogy a lányok jöttek ki a templomból kart karba öltve, nem is tudom, hány agyon guvrírozott szoknya volt rajtuk. A vezetőnk a megafonba bejelentette, hogy délután a községházán ünnepség lesz, és hogy mi milyen jó előadást fogunk tartani. Meg is tartottuk, persze csak a gyerekek voltak ott. Azóta is nevetek azon, ahogy a rendező kiállt, és azt mondta: „Gyerekek, ugye fogtok figyelni?” És a gyerekek, mint az óvodában: „Igen.” – „És nem fogtok zajongani, hanem szépen ültök a helyeteken?” Mintha egy bábjáték lett volna. – „Igen.” És mi eljátszottuk a darabot a tanácsválasztás gyönyörűségeiről. Ilyen komoly szocialista brigádmunkát végeztem én annakidején.
Hát ez bűn volt akkor. Pedig én dolgoztam nekik is, igyekeztem, még vasárnapi népnevelésekre is jártam. Itt Pesten, de nem akármilyen helyen. Akkor a Csatorna és Földkotró Vállalatnál dolgoztam, ez a Bajcsy-Zsilinszky úton volt, ugyanabban az épületben dolgozott Imre is egy másik vállalatnál. Gyönyörű szép lakások voltak arra, és úgy elképzelem, milyen érzéssel fogadtak és hova mindenhova kívántak bennünket, amikor vasárnap reggel ketten megjelentünk, és elkezdtük magyarázni, hogy milyen jó lesz itt, milyen szép lesz minden. Én nem tudtam, hogy a párom [munkatársam], akivel együtt mentem, mit fog rólam jelenteni, ő nem tudta, hogy én mit fogok róla jelenteni, úgyhogy mind a ketten csak úgy beszéltünk, és az a szerencsétlen tag, akit mi meg akartunk népnevelni, az meg csak bólogatott, hogy igen, igen. Ennek alapján mi megírhattuk a hangulatjelentést, hogy nagyon jól sikerült a vasárnap délelőttünk. Ez többször volt.
Én is mint munkaügyi előadó dolgoztam, de munkaügyi vezető soha nem lehettem. Mert kispolgári beállítottságú voltam! Ezt csak akkor tudtam meg, amikor 1956-ban a személyzeti osztály anyagát előszedték, és megkaptam. Ez volt benne: „Kispolgári beállítottságú, nagyon a család érdekében dolgozik.
A két párt egyesülésekor [1948] Imre nem felelt meg, nem vette át az MDP. Akit a pártba nem vettek föl az összevonáskor, az már eleve nem volt jó káder. Így mi sem.
Ott már megtanulta azt, hogy hogyan kell emberekkel dolgozni, hogyan kell bánni velük, hogyan kell dolgoztatni őket. Itt is volt egy-két nagyon jó emberünk. Azzal együtt az 1950-es évek elején szépen tönkrementünk. El is árvereztek sok mindent, a lakásban szabályos árverés volt. A vállalkozási rész megszűnt. Mi hivatalba mentünk dolgozni, az apósom meg az anyósom az üzletbe mentek vissza, és ott vállaltak annyit, amennyit helyben meg tudtak csinálni.
Magyarország
Házasságkötésünk után mind ott dolgoztunk az apósomnál. A férjem előtte a szocdem pártban az ifjúsági csoport helyreállítási csoportjának a vezetője volt.
Akkor az élet ilyen szerencséken, ilyen véletleneken múlt. A védett házhoz nem nyúltak. Ő tudta, hogy a szülei a gettóban vannak, csak azt nem tudta, hogy hol. Amikor fölszabadult Budapest, a gettóban házról házra járva kereste és meg is találta őket a Király utca 38.-ban. Összetalálkoztak, és kezdték újra az életet. Amikor Imrével megismerkedtem, akkor a műhely már nyitva volt, és a főváros helyreállítási munkáiban dolgoztak mint önálló vállalkozók.
Egy hadapród őrmester állt a vonatnál, odament hozzá, és elmondta neki, hogy ez és ez vagyok, munkaszolgálatos, megszöktem Balfról, és próbáljon segíteni nekem, hogy hazaérjek, vagy csináljon valamit, lőjön főbe, mindegy. Erre a hadapród őrmester elkezdett vele a vonat mellett karon fogva sétálni és beszélgetni: „És hogy van a családod? És mit csinál a kedves húgod? És az édesanyádnak kezét csókolom…” – egészen addig, amíg a vonat már majdnem elindult. S akkor: „Na jól van, akkor szaladjál, le ne maradj a vonatról!” Soha nem tudta meg a férjem, hogy ki volt ez a hadapród őrmester, hogy mi lett vele, mi van vele, de hogy az ő életét megmentette, az biztos.
Azt viszont már nem tudta megúszni, hogy ne vigyék el Balfra [Sopron vm.]. De onnan megszökött. Szerzett magának valakitől egy volksbundista jelvényt, nyilván jó pénzért, valószínűleg cigarettáért, mert ő nem dohányzott. Kitűzte a jelvényt, és elindult a sáncokon végig, ahol a férfiak dolgoztak, és mondta: „Te is meg fogsz dögleni, te is meg fogsz dögleni!”, mint egy valódi Volksbundista. Így jutott el a falu végéig. Azt mesélte, hogy egészen Esztergomig [Esztergom vm.] nagyon jól tudott menni, föl tudott kéredzkedni szekérre is. Esztergomban pedig vonat járt a Császár fürdőig. Na, erre hogyan tudjon fölkerülni? Gondolta, idáig jutott, itt most már vége van. De sikerült neki – ő sem gondolta volna, hiszen ott már a nyilasok voltak, mindenkit igazoltattak.
Férjem 1923-ban született, kereskedelmiben érettségizett. Később kitanulta az üveges szakmát, a háború után mesterlevelet szerzett. Jászberényben [Jász-Nagykun-Szolnok vm.] volt munkaszolgálatos. Nagyon ügyesen ki tudta használni, hogy ő üveges, sikerült a szakmában dolgoznia, gyakran jöhetett Pestre anyagért.
Apósom az üzletét 1927-ben alapította. Anyósom bent volt az üzletben, a kereskedelmi részt csinálta, apósom az üvegezést, képkeretezést – csak egymagukban dolgoztak. Az üzletből lépcsőn lehetett lemenni az alagsorban lévő műhelybe.
Apósom Hercog Mór volt eredetileg, majd Herzognak írta a nevét. A gyerekei is már így írták. Később ő kérte a Belügyminisztériumban a névváltoztatást Miklósra. A Mór nem tetszett neki. És lett is belőle Herzog Miklós.
Mi Herzogok voltunk már, de amikor a személyi igazolványok készültek, tévedésből az ügyintéző rosszul állította ki, és így lett cz-vel Herczog. Azóta Herczog vagyok, a fiaim is. Egy időben gondolkodtunk, hogy magyarosítunk, visszamegyünk a Herzegre, aztán valahogy elmaradt. Nem volt érdekes, nem jelentett semmit sem.
Eredetileg a Vichy utcában laktak, de onnan kibombázták őket, és egy Nyugatra távozott nagy korifeus lakását kapták meg. Volt benne valami bútor, de az Elhagyott Javak Kormánybiztosságán keresztül lehetett igényelni is. A hálószobát azt kapták, az ebédlőben pedig azok a bútorok voltak, amik ott maradtak. A lakástól három percre, a Baross utcában volt az apósom üveges és képkeretező műhelye.
Ide várták haza a lányukat, Juditot, aki nem jött vissza. Bergen-Belsenben még felszabadult [1945. április 15.], Svédországba vitték felerősíteni, ott halt meg 18 évesen. Én kerültem oda, én lettem a lányuk. Ott éltem abban a házban, abban a lakásban egészen addig, ameddig meg nem halt az apósom, anyósom meg a férjem. Itt születtek a fiaim, és itt nőttek fel. 1972-ben lebontották a házat, az utcát is megszüntették. Az a rész teljesen átváltozott, rehabilitációs terület lett.
Ide várták haza a lányukat, Juditot, aki nem jött vissza. Bergen-Belsenben még felszabadult [1945. április 15.], Svédországba vitték felerősíteni, ott halt meg 18 évesen. Én kerültem oda, én lettem a lányuk. Ott éltem abban a házban, abban a lakásban egészen addig, ameddig meg nem halt az apósom, anyósom meg a férjem. Itt születtek a fiaim, és itt nőttek fel. 1972-ben lebontották a házat, az utcát is megszüntették. Az a rész teljesen átváltozott, rehabilitációs terület lett.
Anyukám addig soha nem akart újra férjhez menni, de férjhezmenetelem után nagyon egyedül érezte magát. Akkor mutatták be neki Vadász Albertet, aki talán egy-két évvel volt idősebb nála, családja Auschwitzban maradt, kivéve a fia, Lóránt, akivel aztán egész jól összebarátkoztunk. 1947-ben összeházasodtak, 1948-ban anyukám bezárta a fűszerüzletet, s mivel a férje asztalos volt, egy asztalosműhelyt nyitottak itt az 5.-ben, ahol most a fodrászüzlet van. A vasárnapokat mindig együtt töltöttük, már az én anyukámmal, az új papával és a férjemnek a szüleivel. Aztán kiderült, hogy nem az az ember, akit édesanyám gondolt magának öregkorára. 1953 körül szabályosan el is váltak, anyukám végleg egyedül maradt.
Az nem tetszett neki, hogy ennyire fiatalon ilyen komolyan van egy fiú. Kiderült, hogy a fiú szüleinek sem nagyon tetszett, hogy Imre ennyire komolyan gondolja a dolgot. De hát lassan azért csak összejöttek a szülők is, és aztán év vége felé rendesen megkérte a kezemet. Még 19 éves sem voltam, amikor gyűrűs menyasszony lettem. A rákövetkező félévben megvolt az esküvőnk, 1946. június 30-án itt, a Csáky utcai templomban.
Eztán mint egy szabadon röpködő kis madárka, jártam a fiúval, aki augusztus 11-én, amikor éppen a lakást festettük, és amikor van Zsuzsánna-nap, egy hatalmas virágcsokorral állított be, hogy ő most megkéri a kezemet. Mondom, ez pont jó, festés van, azt sem tudom, hogy mit hova tegyek, mi legyen. De ő úgy érzi, hogy velem akarja leélni az életét. Na mondom, akkor várjunk azért még egy kicsit ezzel. Továbbra is intenzíven jártunk együtt. Minden nap eljött hozzánk. Anyukám Kolbász Jancsinak hívta, mert vidékről nagyon finom kolbászt tudtunk kapni, és többször kérdezte: „Azért jár ide az Imre, hogy egyen abból a kolbászból?
Készültem a vizsgákra, de a szemgyulladásom erősen akadályozott. Úgy tanultam, hogy Imre felolvasta a tételeket, és azt magamban szépen feldolgoztam. Először levizsgáztam a IV. osztályos tananyagból. Nem volt nehéz, mert végeredményben az ostrom után kezdődött a tanítás, az az öt hónap, ami nekem a „dzsembori” ideje volt, az volt a tanév. Ekkor nem voltam kitűnő tanuló. Ennek nagyon örült az egyik barátnőm, mert az osztályvizsga alapján abba a terembe kerültem az érettségi írásbelin, ahol a közepesen végzettek voltak, és máig azt mondja – most is összejárunk –, hogy azért tudott leérettségizni matematikából, mert én is ott ültem. Az biztos, hogy a tanárok nagyon segítettek nekünk.
Az egyik barátnőm a VIII. kerületi szocdem körzetben dolgozott, ahol Imre volt az ifjúsági titkár. Ő hozott össze vele valamilyen rendezvényen. Én ugyan mondtam, hogy nem akarok férjhez menni, amire ez az Éva azt válaszolta, hogy az nagyon jó, mert az Imre sem akar nősülni. Most szakított a menyasszonyával, legfeljebb csak akar valakit, akivel egy kicsit együtt jár. Így is lett.
Tehát 1945. május 24-én érkeztem haza, egy elég komoly szemgyulladással. A fényre annyira érzékenyen reagáltam, hogy a sötét szemüveg elé még egy zsebkendőt is tettem. Persze anyukám mindennel ellátott, amit csak el lehet képzelni. Nyitva volt már a fűszerüzlet, voltak vidéki kapcsolatai, amikor még sokan éheztek, nálunk volt kaja, úgyhogy ezzel nem volt baj. Akkor keresett meg a tanárnőm, hogy fejezzem be az iskolát, érettségizzem le a többiekkel, és ekkor ismerkedtem meg leendő férjemmel.
Reggel indult a vonat Pestre, fölszálltunk, majd beérkeztünk a Nyugati pályaudvarra, ahol ápolónők fogadtak, fertőtlenítő állomás, rögtön elvitték a gyönyörű rózsaszín ruhámat, kifertőtlenítették. Útközben egyszer egy patakban kimostam, már minden volt az, csak nem rózsaszín. Amikor visszakaptuk a ruhánkat, egyenesen bementünk a Bethlen térre a Jointba.
Az Ipoly felrobbantott hídján jöttünk át Magyarországra, a roncsokon másztunk át, úgy kerültünk Magyarországra. Elindultunk Vác felé. Az utakon már jártak a batyuzók, azoknál lehetett volna cserélni, de nem volt mit. Egy bácsi felvett a szekerére, és a váci vasútállomásnál tett le minket, ahol már ott volt a Joint kiküldöttje. Elhelyezett egy iskolában, ahol rendes ágyak voltak.
Ez a menekülés eltartott május 8-áig. Aznap reggel is ugyanúgy elindítottak bennünket. Egyszer csak észrevettünk valami érdekeset: a kísérő személyzet eltűnt. Felszívódtak. Holt biztos, hogy mindeniknek volt civil ruhája, és azt mindenik valahol fölvette, majd eltűnt. Úgy szabadultunk fel, hogy az országúton elveszítettük az őreinket. Mi volt az első dolgunk? Átvágtunk a földeken, hogy minél messzebb kerüljünk attól a helytől, hátha mégis visszajönnek.
Németek hajtottak az országúton, és a kedves jó volksbundisták, akik mellettünk menve ékes magyar nyelven mondogatták: „Ne izguljatok, mert úgysem fogtok hazajutni. Mielőtt vége lenne a háborúnak, titeket úgyis agyonlövünk.
Freiburgban aránylag jó munkánk volt, nekem ülőmunkám. Valamilyen kis alkatrészeket kellett összedrótozni vagy fehér szalaggal összepakolni. Nem tudom, mire volt jó.
Három napig utaztunk vagonban Freiburgba [Németország], ahol egy repülőgép-alkatrész gyár volt, és bennünket oda delegáltak, előkelő szóval mondva.
Ettük a Wassersuppét, a Gemüsesuppét [(német) víz- és zöldségleves]. Amikor Gemüsesuppe volt, kiszedegettük azt a kis zöldséget, ami benne volt, összekutyultuk, rákenegettük a kenyérre, és akkor mégsem üres kenyeret ettünk. Az egyik lánynak sikerült egy kést megtartania, és azt a 12 deka kenyeret, amit egy napra kaptunk, 10 szeletre tudtuk vágni. Az volt nagyon jó, amikor kaptunk egy kis Zulagét [(német) pótlék], egy darabka Marmaladot [(német) lekvár] vagy egy darabka margarint, egyik nap ezt, másik nap azt. Én már ott megkaptam a hasmarsomat. Azzal úgy jártam, hogy egyszer éjszaka ki kellett mennem. Kerestem a latrinát, majdnem odaértem, amikor az egyik kedves Aufseherin meglátott. Mit keresek itt, mondom, zum WC, éjszaka nem lehet kimenni, és rám ütött. Na, akkor ijedtemben bekakáltam. Ez volt az egyetlen, amikor még verést is kaptam. Így telt minden nap.
A Zahlappell után munkára vittek bennünket. Ez mindig abszolút értelmetlen volt. A földmunka úgy volt, hogy adtak egy lapátot, és a földhalmot innen oda, onnan ide kellett hordani. Előfordult, hogy elvittek edényeket meg különböző összerabolt dolgokat válogatni és rendezni. Gyönyörű étkészletek voltak, még az ételmaradék is rájuk volt száradva.
Hajnalban az Appellplatzra [(német) gyülekezőhely] kellett kimennünk. Kiabáltak a Frau Aufseherinek, a felügyelőnők: „Aufstehen, aufstehen!” [(német) felkelni!] Hajnali 5 órakor kiállítottak bennünket, 8 órakor jött a táborparancsnokság vagy ki, akkor volt a Zahlappell [(német) létszámellenőrzés], két perc alatt elintézték a leszámolást, de nekünk addig ott ötös sorokban mozdulatlanul kellett állnunk. Nagy szerencsénk volt, hogy nem menstruáltunk. Egyetlenegy lány kezdett el, az rettenetes volt, hiszen semmi higiénia nem volt. De utána senki többet. Brómot adtak, azt mondták, a kenyérben volt bróm.