Én mindig vastag betűs voltam, a polgáriban is, a kereskedelmiben is. Ez igen lényeges volt, mert a fűszerüzletből ugyan megéltünk, de nem voltunk gazdagok. S hogy kitűnő tanuló voltam, végig tandíjmentes lehettem.
- Tradíciók 11756
- Beszélt nyelv 3019
- Identitás 7808
- A település leírása 2440
- Oktatás, iskola 8506
- Gazdaság 8772
- Munka 11672
- Szerelem & romantika 4929
- Szabadidő/társadalmi élet 4159
- Antiszemitizmus 4822
-
Főbb események (politikai és történelmi)
4256
- örmény népirtás 2
- Doctor's Plot (1953) 178
- Soviet invasion of Poland 31
- Siege of Leningrad 86
- The Six Day War 4
- Yom Kippur War 2
- Atatürk halála 5
- Balkán háborúk (1912-1913) 35
- Első szovjet-finn háború 37
- Csehszlovákia megszállása 1938 83
- Franciaország lerohanása 9
- Molotov-Ribbentrop paktum 65
- Varlik Vergisi (vagyonadó) 36
- Első világháború (1914-1918) 216
- Spanyolnátha (1918-1920) 14
- Latvian War of Independence (1918-1920) 4
- Nagy gazdasági világválság (1929-1933) 20
- Hitler hatalmon (1933) 127
- 151 Kórház 1
- Thesszaloniki tűzvész (1917) 9
- Görög polgárháború (1946-49) 12
- Thesszaloniki Nemzetközi Vásár 5
- Bukovina Romániához csatolása (1918) 7
- Észak-Bukovina csatolása a Szovjetunióhoz (1940) 19
- Lengyelország német megszállása (1939) 94
- Kisinyevi pogrom (1903) 7
- Besszarábia romániai annexiója (1918) 25
- A magyar uralom visszatérése Erdélybe (1940-1944) 43
- Besszarábia szovjet megszállása (1940) 59
- Második bécsi diktátum 27
- Észt függetlenségi háború 3
- Varsói felkelés 2
- A balti államok szovjet megszállása (1940) 147
- Osztrák lovagi háború (1934) 9
- Anschluss (1938) 71
- A Habsburg birodalom összeomlása 3
- Dollfuß-rendszer 3
- Kivándorlás Bécsbe a második világháború előtt 36
- Kolkhoz 131
- KuK - Königlich und Kaiserlich 40
- Bányászjárás 1
- A háború utáni szövetséges megszállás 7
- Waldheim ügy 5
- Trianoni békeszerződés 12
- NEP 56
- Orosz forradalom 351
- Ukrán éhínség (Holodomor) 199
- A Nagy tisztogatás 283
- Peresztrojka 233
- 1941. június 22. 468
- Molotov rádióbeszéde 115
- Győzelem napja 147
- Sztálin halála 365
- Hruscsov beszéde a 20. kongresszuson 148
- KGB 62
- NKVD 153
- Magyarország német megszállása (1944. március 18-19.) 45
- Józef Pilsudski (1935-ig) 33
- 1956-os forradalom 84
- Prágai Tavasz (1968) 73
- 1989-es rendszerváltás 174
- Gomulka kampány (1968) 81
-
Holokauszt
9685
- Holokauszt (általánosságban) 2789
- Koncentrációs tábor / munkatábor 1235
- Tömeges lövöldözési műveletek 337
- Gettó 1183
- Halál / megsemmisítő tábor 647
- Deportálás 1063
- Kényszermunka 791
- Repülés 1410
- Rejtőzködés 594
- Ellenállás 121
- 1941-es evakuálások 866
- Novemberpogrom / Kristályéjszaka 34
- Eleutherias tér 10
- Kasztner csoport 1
- Jászvásári pogrom és a halálvonat 21
- Sammelwohnungen 9
- Strohmann rendszer 11
- Struma hajó 17
- Élet a megszállás alatt 803
- Csillagos ház 72
- Védett ház 15
- Nyilaskeresztesek ("nyilasok") 42
- Dunába lőtt zsidók 6
- Kindertranszport 26
- Schutzpass / hamis papírok 95
- Varsói gettófelkelés (1943) 24
- Varsói felkelés (1944) 23
- Segítők 521
- Igazságos nemzsidók 269
- Hazatérés 1090
- Holokauszt-kárpótlás 112
- Visszatérítés 109
- Vagyon (vagyonvesztés) 595
- Szerettek elvesztése 1724
- Trauma 1029
- Beszélgetés a történtekről 1807
- Felszabadulás 558
- Katonaság 3322
- Politika 2640
-
Kommunizmus
4468
- Élet a Szovjetunióban/kommunizmus alatt (általánosságban) 2592
- Antikommunista ellenállás általában 63
- Államosítás a kommunizmus alatt 221
- Illegális kommunista mozgalmak 98
- Szisztematikus rombolások a kommunizmus alatt 45
- Kommunista ünnepek 311
- A kommunista uralommal kapcsolatos érzések 930
- Kollektivizáció 94
- Az állami rendőrséggel kapcsolatos tapasztalatok 349
- Börtön/kényszermunka a kommunista/szocialista uralom alatt 449
- Az emberi és állampolgári jogok hiánya vagy megsértése 483
- Élet a rendszerváltás után (1989) 493
- Izrael / Palesztina 2190
- Cionizmus 847
- Zsidó szervezetek 1200
Displaying 27661 - 27690 of 50826 results
Herczog Imréné
Valamikor régen az iskolák évente kiadtak egy évkönyvet. Az iskola történetén kívül minden évfolyam minden gyereke és összes osztályzata benne volt. Aki tiszta kitűnő volt, annak a nevét és az osztályzatait vastag betűkkel írták, aki jeles volt, annak dőlt betűkkel, aki pedig még az alatt végzett, annak rendes, normál betűkkel.
Óvodába nem jártam, elemibe a Sziget utcába, a mai Radnóti Miklós utcai Gárdonyi Géza iskolába. Utána a Szemere utcai polgáriba, és nagyon nehezen, nagyon-nagy protekcióval –akkor már erős numerus clausus volt – kerültem a Dobó Katica kereskedelmibe. A saját osztályfőnököm járt utána, hogy engem oda fölvegyenek, mert kitűnő tanuló voltam mindig. Vastag betűs. Nem tudom, ismered-e ezt a fogalmat?
Ferkó menyasszonya, Vera, itt lakott a Kádár utca 10.-ben. Édesapja zenész volt, elég szegényesen éltek. A Kerakra, a Kereskedelmi Akadémiára járt az Alkotmány utcában, ott is érettségizett. De aztán kitanulta a fűzőkészítést, mert akkor már hiába volt akármilyen érettségije, fizikai munkát kellett végeznie. Mesélte, hogy micsoda ronda nők járnak fűzőket csináltatni. Amikor már abszolút biztos lett, hogy a bátyám nem jön vissza, férjhez ment, és nagyon szép családja lett. Tudományos pályán dolgozott. Találkoztam vele többször is. Egy időben férjet akart nekem keresni, ami nem sikerült. Aztán megszakadt a kapcsolatunk.
Attól kezdve már nem tudtunk róla semmit. Kerestettük a Vöröskereszttel is. Végül kaptunk egy papírt, hogy 1943. január 16-án Osztrogoszknál eltűnt. De előtte még valamelyik társa, akinek sikerült megmenekülnie, a menyasszonyához ment azzal a hírrel, hogy már nagyon súlyos vérhassal került át orosz fogságba, és ott nyoma veszett.
Először karpaszományos lett. Mint érettségizettnek csak egy évig kellett volna önkéntesnek lennie, de mikor vége lett az évnek, levetkőztették, és ment munkaszolgálatosnak Esztergom-táborba [Esztergom vm.]. Ott még meg tudtuk meglátogatni, időnként ő is hazajött. Utána egy ideig Gödöllőn volt, aztán elkerült a Felvidékre, Hársfalvára [Bereg vm.]. A vitrinben őrzök egy fakéregre préselt virágot, amit még a bátyám küldött onnan édesanyámnak anyák napjára. Rajta van a dátum: „1942. május 5. Anyák napja.” Ez nekem egy nagyon-nagyon édes emlék.
Érettségi után, amikor visszament a gyárba, már jöttek a zsidótörvények, és őt küldöncnek meg trógernak használták. Akkor anyukám azt mondta: „Ezzel az erővel sokkal több hasznot hajtasz, ha itt vagy velem az üzletben.” Attól kezdve a bátyám volt anyukám segítsége. Onnan is hívták be katonának [1941-ben].
Újpesten volt akkoriban egy technikumnak megfelelő, szövő- és hurkolóipari iskola. Ő a szövőipari technológiát végezte el a négy polgári után, és így mint technikus érettségizett le. Az iskolába kerülésnek előfeltétele volt, hogy legalább egy évet gyakorlaton kellett lenni. Ezt az időt a Goldberger gyárban töltötte. Minden osztályon végigment, akkor tényleg mint gyakornok, hogy legyen fogalma a dolgokról. Az iskolában megtanult szőni, gyönyörű anyagokat és mintákat tervezett Jacquard-szövőgépre. A géptant is megtanulta. Szóval ez komoly, jó iskola volt.
Elemibe a Dózsa György, akkor Aréna úti iskolába járt, utána a Honvéd utcai polgáriba. Ahol most a Honvéd tér van, ott volt egy polgári iskola, amit teljesen lebombázták. Közepes tanuló volt, az írása pedig rettenetes, alig lehetett olvasni – na, én tudtam. Megcsinálta vele egyszer azt a magyartanára valami dolgozatírásnál, hogy egy fehér papírlapot kivágott egy szónál, azt rátette az ő fogalmazványára, és azt mondta: „Na most olvasd el ezt a szót!” Ő maga sem tudta. Ha az egészet látja, a mondat értelméből tud következtetni.
A nagymama készített töltött meg diós halat, ezek zsidó eledelek voltak. Megkóstoltam ezeket is, de az én nagymamám nem nagyon kínálgatott a főztjéből.
Anyukám nagyon finom töltött fogast tudott csinálni. Nem volt az akármi! Lehúzta a bőrét, húsát megdarálta, megízesítette, majd visszatöltötte. Az egészet úgy főzte meg, hogy az kocsonyás lett. A fogasnak a feje meg a farka fölállt, s körülötte a kocsonya – hát az valami isteni volt! Mindig az én születésnapom készült. A töltött hal zsidó recept, de ahogy az anyukám készítette, az nem volt zsidós kaja.
Nagymamám gyönyörű barcheszt tudott sütni. Finom is volt. Fantasztikusan tudta fonni, rakni, nagyon élveztem. A szomszéd házban volt a pékség, oda vittük péntek délután a sóletot fazékban lekötözve, a barcheszt, meg ha valami pitét vagy lepényt csináltunk. Szombaton délben az én dolgom volt, hogy mind hazavigyem.
Péntekenként gyertyát gyújtottunk, a nagymama külön, anyukám külön. Mindegyik szobában égtek a péntek esti gyertyák. A nagymama szombaton eljárt a templomba, nem kellett messzire mennie, csak ide a 3.-ba. Én meg akármelyik iskolába jártam, minden péntek délután kötelező volt elmennem az istentiszteletre. Annak viszont nagyon örültem, hogy szeptemberben engem irigyeltek a keresztény gyerekek, mert alig hogy megkezdődött a tanév, jöttek az ünnepek, és akkor nem mentem iskolába. És amikor jöttek a zsidó ünnepek, ha előtte csúnya idő is volt, akkorra mindig szép idő lett. Ez biztos. Most is így van. A nagyünnepeket az egész család megtartotta, együtt mentünk a templomba.
Tubicsák Mariska volt nálunk a mindenes. Vele is jól megvoltunk. Egészen az 1944-es időkig kitartott mellettünk. Akkor ment el, amikor már muszáj volt, amikor már elküldtek mindenkit. Anyukának még a gettóba is próbált bevinni valamit, de aztán vissza kellett mennie Nagykátára, ahol lakott. Férjhez ment, eltűnt, többet nem hallottunk felőle.
Magyarország
Angéla nevű volt a nagymamámnál. Amikor én voltam 16 éves, ő 20–22, nem nagy korkülönbség. Tegeztük egymást, és barátnők is voltunk egy kicsit. Nem volt zsidó, sőt, ő volt az, aki a mellettünk levő ortodox hitközségi elnöknél a szombati lámpagyújtást megcsinálta.
Együtt laktunk, az egyik szobában a nagymamám, a másik szobában mi hárman, de ő külön háztartást vezetett a közös konyhában. Nagyon ügyesen oldották meg. Két kredenc volt, az egyik kredencben voltak az ő edényei, a másikban a mieink. Nagymama hamarabb megfőzött, és mindig korábban evett, mint mi. Élete végéig szigorúan kóser háztartást vezetett, sakternál vágatott. Mi nem. Sőt, külön mindenese volt, tehát ketten voltak nálunk.
Sem a nagyszüleim, sem mi nem voltunk gazdagok, volt néhány régi bútor és kép, ezüst nem. Nagymama abból élt, amit a fiai küldtek Amerikából. Minden hónapban kapott egy bizonyos dollárösszeget az egyik bankhoz, azt váltotta be. És a fűszerüzletből jutott neki is főznivaló.
Tehát a Csáky utca 9.-ben az első emeleten volt egy kétszobás udvari lakásunk, fürdőszobával, WC külön, tehát itt már komfortosan éltünk. Nagymamának fel kellett számolnia a budai lakást, sok bútortól meg kellett szabadulnia a költözéskor.
Magyarország
Az 5. számú házhoz még egy szomorú emlék kapcsolódik. Amikor a nagymamám meg az anyukám végre kiszabadultak a gettóból, visszajöttek abba lakásba, ahonnan elmentek, és a nagymama a felszabadulás napján ott halt meg. Még nem lehetett sehova se kivinni temetőbe, ott temették el a ház kis előkertjében. Majdnem egy év telt el, amikor exhumálták, és kivitték az ortodox temetőbe, akkor volt a hivatalos temetése.
A Nyugati pályaudvar helyett ez a ház meg a szemben lévő 6. számú teljes bombatalálatot kapott. Úgy jött ki anyukám és a nagymamám a 9.-ből, hogy a 7.-en keresztül kellett menniük, a vészkijáraton át, mert mindenütt romok voltak. Így kerültek át az 5.-be. 7.-be nem akarták őket beengedni, mert az nem volt csillagos ház, és ők még annyira sem akartak zsidókat befogadni, hogy átmenjenek a másik házba. Hát ez valami rettenetes!
1944-ben teljesen lebombázták, most már egy másik ház van a helyén. Azóta rettenetesen haragszom a 7.-re, mert amikor a házat lebombázták, anyukámék otthon voltak. Nagy szőnyegbombázás volt. Én nem voltam itthon, hadiüzemben dolgoztam, az is kapott bombát akkor.
Anyukának a Csáky utca 4.-ben volt fűszerüzlete. Csak egy kifutófiú segített neki. Hajnalban kiment a Nagyvásártelepre. Amíg a fuvaros hazahozta az árut, egy kicsit lepihent. Reggel hétkor vagy nyolckor nyitott, és este hatig volt nyitva. De ha jött egy vevő, akkor még a lehúzott redőny mögött is kiszolgálta. Ebédszünet nem volt. A mindenes főzött, bevitte az üzletbe az ebédet, és anyukám ott megette.
Amikor apámtól külön vált anyukám, akkor mentünk át a Csáky utca 9.-be. A válás idején halt meg a nagypapa, és mi összeköltöztünk a nagymamával.
Szüleim 18 évi házasság után elváltak. Apukám hibájából mondták ki a válást, elég botrányos eset volt. El is ment Pestről. Tudomásom szerint, a nálunk dolgozó mindeneslánnyal történt a baj, állítólag még gyerek is lett. Örkényben alapított új családot. A válás után csak egyszer-kétszer találkoztam vele, mert anyám nagyon haragudott rá, és teljesen elszakított bennünket tőle. Felnőtt fejjel, amikor már jobban megértettem a dolgokat, ez igen fájt. Annyira, hogy később kerestem vele a kapcsolatot, és úgy tudtam meg, hogy édesapámat, valószínű Kőszegen, agyonlőtték. De hogy mi lett az új családdal, arról semmit sem tudok.
Magyarország
Az albérletből a Csáky utca 8.-ba költöztünk. Apukám ügynökölt, anyukám pedig az OMTK tejcsarnok vállalatnál lett üzletvezető a Csáky utca 9.-ben. [OMTK – Országos Magyar Tejszövetkezeti Központ, alapítva 1922-ben. – A szerk.] Még nem jártam iskolába, apukám még velünk volt. Aztán megszűnt a tejcsarnoki megbízás, anyukám kiváltotta az ipart a Csáky utca 4.-ben lévő fűszerüzletre.
Amikor volt a nagy gazdasági válság [1929–1933-as világgazdasági válság], szüleim is tönkrementek. Az üzletet be kellett zárni, el kellett költözni. Egy rövid időre albérletbe mentek a Nagydiófa utcába, ahol sokszor járt a végrehajtó, mert nyilván adósságok voltak, és hozták az utolsó figyelmeztetést. Mondták is, hogy megszűnik az adóhivatal, mert elküldte az utolsó figyelmeztetést. Ekkor történt az, hogy nagymamáék elvittek hozzájuk, Budára.
Lakásunk az üzlet mögött volt, egy sötét, udvari lakás. Két szoba, konyha, nem hiszem, hogy volt fürdőszoba, WC is az udvarban. Egészen primitív proli lakás volt. Én oda születtem, a Weiss Alice-ban [Gyermekágyas Otthon a Szabolcs utcában, amelyet Weiss Manfréd iparmágnás alapított felesége emlékére a budakeszi Tüdőszanatóriummal együtt. – A szerk.]. Amikor egész picike voltam, jóformán az udvarban éltem a bátyámmal. Van egy fénykép, ahol a Lehel utca 26. gyermekei vannak együtt. Rengeteg gyerek volt abban a házban. Az egy régi, nagyon-nagy ház, most is megvan. Amikor arrafelé megyek, mindig megnézem, hogy na, itt tanultam meg járni. A sarkon egy kocsma volt, annak lépcsőjén tanultam meg mászni. Persze ezt anyukám mesélte.
A Cionista Szövetség segített nekik. Nagyon megfogták őket. Fanatikusan, elvakultan csak arra tudtak gondolni, hogy Izrael, Izrael, Izraelbe kell menni. Ki is jutottak, szépen boldogultak.
Magyarország
Nagymama két lányával, a Juci nénivel meg a Margit nénivel élt együtt. Nem voltak férjnél, dolgoztak, tisztviselők voltak, Mabi-tagok [Magántisztviselők Biztosítási Intézete]. Emlékszem, arra nagyon büszkék voltak, hogy ők nem az OTI-hoz [Országos Társadalombiztosítási Intézet] tartoznak, hanem a Mabihoz. Tehát magánalkalmazottak voltak. Mind a ketten a gettóban maradtak, nem jöttek ki. Én a házban érdeklődtem, de senki nem is tudott róluk, valahogy nyoma veszett az egész családnak.
Magától értetődő volt annak idején, de ők nem voltak különösebben vallásosak. Persze, tartották a nagyünnepeket, azt mindenki megtartotta. Ilyenkor találkoztunk a templomban, mert ők is ebbe a templomba jártak, ez volt az egész környék temploma.