Braun Miklós - Egy esküvői kép

Braun Miklós édesapja, Zsigmond hites könyvvizsgáló volt, édesanyja, Aranka pedig, mint a polgári családokban általában, otthon volt a gyerekekkel és a háztartást vezette. Miklós 1913-ban, nővére, Klára 1908-ban, bátyja, Ferenc 1906-ban született. Klára Fiumébe ment férjhez, és 1943-ban Budapesten keresztül deportálták családjával együtt Auschwitzba, ahonnan egyikük sem tért vissza. Ferenc, aki textilügynökként dolgozott, előbb Szegeden, majd Budapesten élt. 1998-ban halt meg.

Miklós felső kereskedelmit végzett, és már 20 évesen a Fiumei Kávébehozatali Társaság egy fióküzletében lett üzletvezető. Igy találkozott 1941-ben későbbi feleségével, Verával, aki munkahelyére menet többször elhaladt az üzlet előtt, és egyszer bement vásárolni. Miklós randevút kért, amibe Vera belement. Miklós ekkor már munkaszolgálatos volt.

1944. április 15-én házasodtak össze, de ezután Miklós egy évig nem tudott hazamenni. Vera csillagos házban volt, és férjét az egyéves házassági évfordulójukra várta haza, amelyre Miklós végül egynapos késéssel, de megérkezett. A háború után Miklós az élelmiszerszakmában dolgozott, Vera pedig egy nagy textilcég igazgatója mellett volt titkárnő. Két fiuk született. Hosszú közös élet után Miklós 2004-ben halt meg, Vera azóta egyedül él.

Study Guides

Zsidósággal kapcsolatos linkek

A magyarországi zsidó hitközségről az alábbi linken olvashatsz.

Magyarországi zsidó hitközség

A zsidóság történetéről a következő cím alatt tájékozódhatsz.

A zsidóság története a XIX. századig

A magyar zsidóság története

A zsidóság irányzatai Magyarországon

További linkek

Braun Miklós elmesélte, hogy amikor eldöntötték, hogy összeházasodnak, ez komoly nehézségekbe ütközött a zsidótörvények miatt. Ennek ellenére sok házasság köttetett ezekben az időkben is. Itt megnézhetsz néhány esküvõi fényképet.

Ajánló a Centropa más interjúiból

Volt munkaszolgálatosokkal készült interjúk

Sándor Ferenc

Történelem linkek

Az USHMM archívumából itt nézhetsz magyar munkaszolgálatosokról fényképeket.

Braun Miklós a Vas utcai Felső Kereskedelmi Iskolába járt.1