Szabados Ferenc testvére, Jenő
Ez Szabados Jenő, az idôsebbik bátyám. A kép 1942-ben készült Budapesten.
Jenő 1907-ben született Ilken. Vásárosnaményban járt iskolába, akárcsak én és a másik bátyám, Ernő, és ott tanulta ki a szabászatot-varrászatot is. Mindhárman ugyanazt az utat járták be, mint én [Azaz a harmadik fiútestvér, az 1922-ben született Béla is. -- A szerk.]. Vásárosnaményban tanultuk ki tanoncként az apai mesterséget. Jenő 1930-ban ment fel Pestre, és nyitott a Baross utcában egy szabóműhelyt. Pedig akkor Ilkről senki még csak ki sem mozdult. Ilk elmaradott község volt, és kiátkozták, hogy otthagyta a falut. Ő volt a családunk jótevője. Ügyes ember volt. Jól ment neki, így rövidesen már küldött is nekünk haza pénzt. Amikorra Ernő és én is kidolgoztuk a tanoncéveinket, már ott várt bennünket a postán a pénz a vonatjegyre. Csatlakoztunk hozzá, és testvérként együtt dolgoztunk. Havonta küldtünk pénzt haza, hogy a szüleink és leánytestvéreink se nélkülözzenek semmiben. Jenő a környéken még a háború előttről ismert szabó volt.
Ernő és Jenő Mauthausenben szabadult fel. Ernő Jenő nélkül bizonyára elpusztult volna. Ha kellett, a hátán vitte, ha kellett, élelmiszert lopott neki, és ő tartotta benne egyébként is a lelket. Ezt onnan tudom, hogy Ernőnek sikerült hazavergődnie. Jenőt azonban még Ausztriában lelőtte egy részeg orosz katona.