Baruch Teréz (1851, Győrsziget – 1938, Budapest) 1873 táján
Dédanyám (Baruch Ede és Kauders Katalin lánya) Győrszigeten nőtt fel, de 1876-ban, a házassága után Mosonba költözött, ahol férjének, Berger Bernátnak és annak Sándor nevű bátyjának közös gabona tároló és biztosító cége volt. Baruch Teréz, akit a családban Rizának becéztek, csak négy elemit végzett (a helyi zsidó tanintézetben akkor még a lányok számára csak a négy alsó osztályt tartották fenn), de otthon képezte tovább magát: a németen és magyaron kívül franciául is beszélt, s ezen kívül jól zongorázott, szépen énekelt és részt vett amatőr színielőadásokban. Fennmaradt nyolcvanöt 1873 és 1876 között írott levelének piszkozata és 1869-ben elkezdett kéziratos recept gyűjteménye. Szeretett olvasni és a kedvenc verseit és ária szövegeit egy füzetbe másolta, amely szintén fennmaradt. Bár a levélírás ebben az időben nélkülözhetetlen volt, ugyanakkor a Rizához hasonló középosztálybeli ifjú hölgyeknek lehetőséget kínált kreativitásuk kibontakoztatására, arra, hogy megmutassák ékesszólásukat, pallérozott stílusukat és társasági jártasságukat. Riza gondosan készített levél piszkozatai ezt jól bizonyítják. J. Skopall győri és magyaróvári fényképész özvegyének felvétele.