Blum Gyula
Még a háború előtt megismerkedett Blum Gyulával, akivel több mint öt évig jártak jegyben, mert Gyula nem tudott áttelepülni. Ő munkácsi [Munkács -- Bereg vm.-ben fekvő város, melynek 1850-ben 6000, 1910-ben már 17 300 lakosa volt. A város a Galícia felé irányuló kereskedelem -- fa, marha, gabona, bor, sör, ásványvizek, gyümölcs -- lendítette fel. 1910-ben a város lakosainak 44%-a tartozott az izraelita hitfelekezethez, ez volt a legnépesebb vallási felekezet Munkácson. A város a trianoni békeszerződés értelmében 1919-ben Csehszlovákiához került, majd 1938-ban, az első bécsi döntés után átmenetileg ismét Magyarországhoz. Lakosainak száma ekkor már 30 000 fő körül mozgott. 1945-ben a Szovjetunióhoz csatolták (Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság), 1991 óta pedig Ukrajnához tartozik. -- A szerk.] volt, bigott zsidó famíliából származott, de ő miután a tanulmányait végig Prágában csinálta, nagyon hamar elkerült ebből a környezetből, és teljesen, abszolút neológ lett, tehát abszolút nem volt vallásos. Az ő ortodox előéletéről nem volt sohasem szó. A családjával nemigen tartotta a kapcsolatot. Hedivel 1935-ben házasodtak össze. Polgári esküvőjük volt. Aztán a Gyulát elvitték munkaszolgálatra. Nem jött haza. Hedi csináltatott neki egy gyönyörű síremléket. Egy jó nevű szobrász készítette. Az 1970-es években műemléknek nyilvánították, úgyhogy Gyula emléke megmarad. Az ő emlékére lett a fiam is Gyula.