A Gáti család lakása

Ez a fénykép az után készült, hogy beköltöztünk a budakeszi úti lakásunkba, de még a ház körüli munkálatok nem fejeződtek be, valamikor az 1950-es évek elején. Azt hiszem, az anyám [Gáti Dánielné, szül. Kupferstein Margit] és a nővérem [Gáti Éva] az egyik szomszéddal beszélgetnek éppen a teraszon.
 
Három szomszédunk volt. Az egyiket nagyon szerettük. Ők a kommunizmus előtt gazdag emberek, a Nagytemplom utcában bérháztulajdonosok voltak. Az ő házukban volt nekünk is az előző lakásunk. Amikor államosították a házukat, akkor együtt költöztünk ebbe a budakeszi úti társasházba, úgyhogy itt is szomszédok maradtunk, és nagyon jó volt mindvégig a kapcsolat köztünk. A másik szomszédunk sofőr volt, szállítással foglalkozott. A földszinten lakott, velünk szemben, de nem nagyon barátkoztak általában. A fölső szomszéd meg valami irodában dolgozott. Annak ugyanolyan lakása volt, mint nekünk, de nem szerették a zsidókat. Ezért nem is nagyon foglalkoztunk velük egyáltalán. Azok antiszemiták voltak, tudta mindenki a házban.