Ez a kép 2000 májusában készült, amikor a templomot újraavattuk. A templom felújítása 3 évig tartott, nagyon nehéz munka volt. A pénz 80 százalékát Bukarestből kaptuk, ott van egy központ. Minden bérbe adott lakás vagy épület bére Bukarestbe kerül, és ott elosztják aszerint, hová szükséges. Ez a templom az egyik legszebb templom az országban, és kár lett volna, ha tönkremegy. Kaptunk segítséget külföldről is, Svájcból például. Nagyon nehéz volt a restaurálás, mert újra kellett alapozni. Ezelőtt 100 évvel nem létezett vasbeton, csak tégla. Befolyt a víz, és megrepedeztek a falak, megmozdult az épület. Alá kellett alapozni. A belső festés egy évig tartott, mert két ember végezte.
A fényképen a háttérben látható a kolozsvári zsidó kórus. A megnyitó alkalmából eljött Bukarestből is a föderáció vezetősége: egy rabbi, a föderáció főtitkára és még valaki. A Tórával a kezében Sauber úr látható, a hitközség elnöke. Ő az elnök vagy 15-17 éve. Jogot végzett, és a törvényszéken dolgozott. Nagyon jól felkészült vallási dolgokból, mert gyerekkorában jesivába járt egy rabbi udvarában, valahol itt az országban, Máramarosban. Ezekről az évekről nem beszél. Volt munkaszolgálatos, azután volt fogolytáborban 4 évig a Szovjetunióban. 1948-ban jött haza, levizsgázott, jogász lett. Van egy leánya. Sauber úr most 80 éves.
Nem olyan könnyű dolog összefogni a hitközséget, mert nagyon sok az idős ember. Van 22 egyedülálló, akik kapnak segélyt. Van egy világszervezet, a Joint, amely segíti az egyedül maradt túlélőket. Nagy nehézségek vannak, mert minél idősebbek, annál betegebbek. Azért össze tudunk ülni imádkozni, minden héten kétszer. Három évvel ezelőtt minden héten négyszer volt imádkozás: kedden, csütörtökön, pénteken és szombaton, de most csak pénteken és szombaton van, mert nehéz összeszedni minden reggel, hogy 10 ember legyen a templomban. Mostanában azért mindig van 12-14 ember. Most, az őszi ünnepekkor voltak vagy 40-50-en is. Jönnek olyanok is, akik ritkán jönnek templomba, aki nem zsidó, de a férje zsidó volt.